Itt néhány gondolatot olvashattok a képzés megvalósítása kapcsán, elsősorban azokban a témákban, amikhez vannak általánosan érvényes listák, sarokpontok, vagy jól használható segédanyagok, országszerte elterjedt jó gyakorlatok, ilyesmik. Így a témák nélkülözik a teljesség igényét, inkább mankókat szeretnénk nyújtani azokban a kisebb témákban, amikben léteznek ilyenek -- ezeket szedtük össze.
A képzések meghirdetésének optimális ideje augusztus vége - október közepe. Alapelv, hogy a csapatok felkeresése mellett ECSET hírlevélbe és eseménynaptárba, kerületi és országos levelezőlistákra is kiküldjük a hivatalos levelet és információkat.
A meghirdetés az alábbi elemeket tartalmazza:
mi a képzés célja, mit várjon az, aki jelentkezik, milyen tudással, ismerettel lesz több az, aki elvégzi;
melyek a képzésbe való jelentkezésnek a VKSZ szerinti feltételei, valamint a képzés által fontosnak tartott feltételek;
képzési alkalmak időpontjai;
képesítés megszerzésének feltételei;
jelentkezés menete (EVOK-kurzus felvétele, ennek határideje, alapfeladatok feltöltési határideje);
akár a képzés főbb témakörei, modulrendszer;
kérdések esetén kit keressen.
Az ECSET hírlevélben érdemes több hónapon keresztül meghirdetni a képzést, sokan innen értesülnek az adott évi képzés elindulásáról. Más, ehhez hasonló, ennyi embert elérő központi fórum nem igazán van, fontos tehát ezzel a lehetőséggel is élni.
A képzés meghirdetése előtt az előfeladatok miatt mindenképpen élesítsd a képzéshez tartozó EVOK-kurzust, amelyben a képzés azévi feladatai futnak. A feladatok szövegezése legyen mindig egyértelmű, helyesen fogalmazott -- pontos céllal és utasítással, valamint vállalható határidővel ellátott. Fontos a feladatok arányos beosztása, pl. két hétnyi időt hagyni 3 nehezebb, vagy 5 kisebb feladatra. Olyan előfeladatokat adjatok, amelyeket akár már a tábor előtt is tudnak hasznosítani a jelöltek saját csapataikban, kerületeikben.
A képzésvezető és táborparancsnok felelősségei - bár sok helyen fedik egymást - szétválaszthatóak. Az alábbiakban javaslunk egy megosztási szisztémát.
Képzésvezető felelősségei
Pénzügyi (költségvetés, számlák, beszámoló, károkozás)
Adminisztráció (iktatás, meghirdetés, ECSET, EVOK, naptárak, kapcsolattartás, kommunikáció, FAR, stb.)
Logisztikai (raktár, leltár, felszerelés, táborhely, autóbérlés)
Nevelési (képzés tematikája, stratégia, gyermekvédelmi szempontok)
Táborparancsnok felelősségei
A közhiedelemmel ellentétben a tábor- előtag nem a nyári táborra vonatkozik, hanem a tábor, mint képzési egység végigvitelére az egész képzés alatt. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a táborparancsnok a táborért, mint képzési egységért felel, az egész képzés ideje alatt.
Pénzügyi (képzési alkalmakon a költségvetés nyomonkövetése)
Adminisztráció (képzési alkalmakon a jelenlét/távollét vezetése, jelöltek előrehaladása, feladatok nyomonkövetése)
Logisztikai (képzési alkalmakon a logisztika megvalósítása a gyakorlatban, szükséges felszerelés biztosítása)
Nevelési (képzési alkalmak tematika és stratégia szerinti megszervezése, lebonyolítása, gyermekvédelmi szempontok szem előtt tartása a képzési alkalmakon)
Emberek (Képzők és háttérszereplők felkérése, akik praktikusan a GH, Balta, mintatábor vezetői)
A Jogi Bizottság 2021. májusában készített egy összefoglaló dokumentumot a cserkészcsapatokon belüli mozgalmi munka keretében felmerülő egyes jogi felelősségi kérdésekről. VK-felsővezetőként hasonló témák kerülnek elő, ezt itt tudjátok elolvasni.
A törzs összeállítását érdemes szintén a cserkészév elején ütemezni. Érdemes lehet utánanézni annak is, hogy vannak-e belső ütemezési határidők arra, mikor lehet elkezdeni meghívni a jövendőbeli kiképzőket (ez főleg az I. és X. kerületi VK-knál érdekes, ahol tudomásunk szerint vannak ilyen határidők -- ha ilyen VK-ban szolgálsz, vagy innen szeretnél kiképzőt hívni, érdemes tájékozódni).
Országosan egyre több VK-nk van, és egyre gyakoribb, hogy más kerületekből hívunk ebbe kiképzőket. Ennek az amúgy nagyon fontos és örvendetes trendnek van egy olyan mellékhatása, hogy a "keresztbehívások" kellemetlenségekkel járhatnak, ha nincsenek egyeztetve az érintett VK-kkal. Erre jött létre (alulról jövő kezdeményezésként) az úgynevezett VK-casting táblázat, amelynek célja, hogy elkerüljétek a keresztbehívást és kooperatívan, egymással egyeztetve hívjatok kiképzőt. Minden frissen végzett st bekerül a táblázatba, ahol színkódokkal vagy további oszlopokban lehet jelezni, hogy melyik képzés szeretné hívni. A táblázat évről-évre bővül, így a régebben végzett st-k is szem előtt maradnak, ezzel növelve azt a kört, ahonnan kiképzőt hívhattok.
A közös -- vagyis egymás számára látható -- gondolkodás a kiképzők visszahívásáról az I. és X. kerületben életbevágó, és elég praktikusan működik, de már nagyon sok más VK is rálát a táblázatra, mert az információmegosztás előnyei országszerte is érvényesek. Nézz utána, hogy a te VK-d bekapcsolódott-e már ebbe, és ha nem, fontold meg, hogy érdemes-e csatlakoznotok. (Ha igen, ide érdemes emailt írni a táblázatot kezelő aktuális I-X. kerületi ST képzésvezetőnek az ixstvk@cserkesz.hu email címre.) Ha más kerületből való kiképzőt hívnál, táblázattól függetlenül mindenképp tájékozódj előtte, és egyeztess az adott kerület VK-vezetőjével vagy/és a reménybeli kiképző cspk-jával, nehogy rálépj valaki tyúkszemére.
További felelőssége a képzés vezetőinek (főleg az őrsvezetőképzések esetén) a GH, illetve a Nyúl és Balta altáborok toborzása. Az elmúlt évek kiemelt problémája, hogy ezeket a szerepekre túl későn kezdik el keresni a megfelelő embereket. Mivel a támogató altáborok nélkülözhetetlen részei a képzéseknek - "Patrónusok nélkül lemegy egy tábor, de GH nélkül nem" (Sir Lord Winston Baden-Powell of Churchill) - érdemes az altáborparancsnokokkal egyidőben (vagyis ugyanúgy augusztus-októberben) felkérni a vezetőiket, és egy közösségben kezelni őket velük. Ennek az a célja, hogy képben legyenek az aktuális év tematikus fejlesztéseivel.
- Ide még valamit az ajánlott ütemezésről? Bogáncs éves tervét elkérni? Illetve még 3 gondolat, hogy mi a jó VK-támogatóaltábor együttműködés kulcsa, nekik mit kell tudni, mitől lesz nekik vonzó?
Amikor a törzstagok és a további szereplők igent mondtak, érdemes velük egy beszélgetésben közösen tisztázni, mire vállalkoznak(tok). Lehet egyénileg is (egy-egy kiképző / GH-vezető / stb. és az altpk jelenlétével), vagy csoportosan (pl. a törzssel / patrónusok körével / stb.) is. Ehhez jó eszköz a megbízólevelek rendszere.
Két fontos tényező miatt hívta életre a Szövetség a megbízólevelek gyakorlatát:
Minden szereplő számára legyenek világosak és számontarthatóak a vállalt szerepéből fakadó feladatok. Ez egy remek lehetőség arra, hogy átbeszéljétek
a szolgálat kereteit.
Törzstagként: Hány hetente lesz törzsi megbeszélés? Személyes vagy online? Melyek azok az események, amin kötelező résztvenni? A törzsik mindegyikén? Mi van a raktárpakolós alkalommal? Az előtáborral? A VK-konferenciával? Milyen módon kell részt venni egy képzési hétvégén annak, akinek nincs dedikált feladata? Stb.
Támogató szereplőként: Mi lesz a közös ritmus? Mennyi időnként vannak megbeszélések? (Legyenek, kiszámítható ritmusban. Nem csak a törzstagoknak van szüksége kapcsolatra és rálátásra, információra.) Hova fontos eljönni? Vannak-e közös alkalmak? Hogyan érdemes a csoportot szervezni? Van-e a nyuszi-őv-knek megbeszélése év közben? A GH-nak? A Baltának? Mikor, mennyi, milyen célok mentén? Stb.
a vállalt szerepeket. Mik a legfontosabb feladatok, melyeket mindenképp el kell látni? Melyek azok, amelyek csak akkor szükségesek, ha jut rá idő/energia?
a megbízó és megbízott felelősségét. Mit várhattok egymástól? Mire van szükségetek, ha segítségre szorultok? Döntésre? Tanácsra? Meghallgatásra? Esetleg megerősítő hergelésre? Milyen témákban kell beszámolni és kinek? Ki miben számíthat rád, a törzsőv-re, a kv-re, a GH-főnökre, a Nyúl-altpk-ra, az egyéb "felette" és "mellette" levő szereplőkre?
A Szövetség működését elősegítő külső vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy nem elég tisztázottak a jogviszonyok a Szövetség és a tagjai között, miközben sok cserkész kezel pénzt (jamboree, VK beszerzők, képzésvezetők, csapatparancsnokok, stb) és személyes adatokat, emiatt szükség van önkéntes szerződésekre a két fél között. A megbízólevél az önkéntes szerződés cserkész változata.
A Szövetség kérése az, hogy minden képzésvezetőnek, táborparancsnoknak, illetve azoknak, akik pénzt kezelnek, legyen önkéntes szerződése. A cserkész-megbízólevelet pedig mindenkinek ajánljuk, elsősorban a közös feladatmegbeszélős-tisztázós fókusszal -- ez segít, hogy közösek legyenek az együttműködés alapjai.
Itt találtok egy mintát, ami jó kiinduló-alap lehet.
Az is a képzésvezető/táborparancsnok felelőssége, hogy a törzs egyes tagjai felkészüljenek a vállalt feladatra, ehhez erősítsék a kompetenciáikat. Érdemes átgondolni, hogy a törzsi megbeszélések keretébe belefér-e ez is, hogy a hangsúly ne csak az operatív témákon legyen. Téma lehet pl. a jelöltélmény-feldolgozás, saját célok kitűzése a képzés alatt, önképzés-szerű jellemfejlesztés. Elvárható-e a jelöltektől a vezetői munkaterv írása, ha a képzőknek nincs ilyen?
A Tükör-tagok mindannyian több évig voltak kiképzők különféle vezetőképzésben. Néhány éve az EFOP-pályázat keretében részt vettek egy trénerképzésen, hogy ezzel a módszertannal járulhassanak hozzá a vezetőképzések fejlesztéséhez és a kiképzők felkészüléséhez. Olyan alkalmak megtartását vállalják, ahol a törzsek kerülnek a középpontba, így azáltal fejlődhet a képzés, hogy a törzstagok fejlődnek egyénileg és közösségként.
Miért érdemes hívni őket? Miben tudnak segíteni?
Ha szeretnéd a törzsedet úgy fejleszteni a kiscsoportvezetésben és a csoportvezetői kompetenciák fejlődésében, hogy résztvevőként tudják megtapasztalni a jó kiscsoportvezetés eszközeit, majd ezen eszközök tudatosítását.
Ha szeretnéd a törzsedet úgy fejleszteni közösségként, hogy te vagy a törzsőv is saját szerepben tudj ebben résztvenni (ne mint a gyakorlat levezetője).
Ha szeretnétek a törzzsel az előző képzést egy visszatekintéssel és élménymegosztással zárni.
Ha szeretnétek a tavalyi törzs tapasztalatait és ötleteit összeszedni, hogy abból a képzés fejlődhessen.
Ha úgy érzitek, hogy van olyan terület, amin fontos lenne változtatni, és időt szánni ennek az átbeszélésére még a következő képzés kezdete előtt.
Ha képzésvezetőként a képzés más szereplőivel együtt szeretnél ránézni egy-egy mindenkit érintő témára.
Ha képzésvezetőként az új parancsnokokkal szívesen készülnél a következő évre külső szem bevonásával.
Elérhetőségek
Írjatok nekik e-mailt a lenti címre, hogy melyik időpontban és hol lenne a törzsi alkalom. Ha van már akár csak nagy körvonalakban ötletetek a témára, azt is írjátok meg. Ezután ők egyeztetnek veletek, hogy ki tud elmenni hozzátok, és felveszik veletek a kapcsolatot, hogy közösen átbeszéljétek a témákat, és megegyezzetek a részletekről.
E-mail: tukor@cserkesz.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kikepzokepzo
Kerületi sátorbérlés egyeztetése
Központi rendelések
spárga
sátor
póló
hárslevél
nyakkendő
A nyári táborok logisztikája, a megfelelő furgonok, terepjárók bérlése évről évre egyre nehezebb feladat. Ezzel együtt egyre több bérbeadótól halljuk, hogy néhány rossz tapasztalat miatt nem akarnak autót adni cserkészeknek. Ezen szükséges változtatnunk, és a célunk az, hogy a korábban a tábori költségvetésbe betervezett kártételeket nullára csökkentsük. A vezetőképzéseknek ebben is jó lenne példát mutatni.
Szeretnénk néhány támpontot, jó gyakorlatot megosztani veletek, amelyek betartásával nagy mértékben csökkenhet a károkozás valószínűsége, a VK-ink még biztonságosabb hellyé válhatnak, és jó példát mutathatunk a jelölteknek és csapataiknak egyaránt!
Kérjük, hogy a táborszervezés és a logisztikai edukáció során fontoljátok meg az alábbi alapelvek beépítését a képzésetekbe:
1. Tervezett és egyértelmű sofőr-szerepek
Legyenek fix sofőrök: Egy autót csak az a 2-3 kijelölt ember vezessen az egész tábor alatt, akinek ez a dolga. Aki elsőre ül be, sokkal könnyebben hibázik a helyismeret és az autó ismeretének hiánya miatt. Ha a bérbeadó kéri, a sofőrök listáját is adjuk át nekik, ezzel is növelve a transzparens működést és a bizalmat.
Nincs "élményautózás": A "csak egy víztöltésre leugrom én, hogy vezessem a furgont" típusú ad-hoc kalandokat vezessük ki a gyakorlatból.
Minimumkövetelmények: Érdemes a carsharing szolgáltatókhoz hasonlóan belső szabályokat hozni (pl. legalább 1-2 éves jogosítvány, minimum X ezer km rutin) a sofőrök kiválasztásánál.
2. A sofőrök tehermentesítése
A károkozások mögött szinte mindig a kapkodás és a fáradtság áll. A táborparancsnoknak és a GH vezetőinek is védeniük kell a sofőröket az irreális nyomástól!
A késés olcsóbb, mint a kár: Tegyük egyértelművé: a meleg ebéd 12:30-as kiadása nem ér annyit, hogy a beszerző az erdei utakon "repesszen". Az a pár perc nyereség nem ér meg egy több százezres kárt (és a bérbeadó elvesztését). Ha a sofőr a biztonságos tempó miatt késik, azt egyértelműen kell kommunikálni a tábor felé.
Pihenőidő biztosítása: Aki hajnalban vezet, az előző este feküdjön le időben. Ne a sofőrök vigyék az éjszakai őrséget vagy a hajnalig tartó megbeszéléseket. Ha kipihentek, kisebb eséllyel fognak hibázni.
3. Egyéni felelősségvállalás
Aki töri, az fizet?: Lépésről lépésre el kellene jutnunk oda, hogy ne a közös költségvetés állja a felelőtlen vezetésből származó kárt, hanem a kár okozója.
Tudjuk, hogy ez ijesztő lehet egy 18-19 éves önkéntes sofőr számára. Érdemes lehet megfontolni a jövőben egyfajta vezetéstechnikai (ha már VK ) felkészítést, hogy ne csak elvárjuk a profizmust, hanem eszközt is adjunk hozzá.
4. A szabályok betartása az erdőben is
A KRESZ az erdei utakon és a tábor területén is érvényes. Tipikus és rendkívül balesetveszélyes szituáció, amikor a furgon csomagterébe "csak le a kútig" bepattannak páran. Ez a hétköznapi szabályok semmibevétele, ami csökkenti a veszélyérzetet és a sofőr figyelmét. Tartózkodjunk ettől!
Érdemes a fentieket átbeszélni a kiképzőkkel és a sofőrökkel is!